ELTE Néptáncegyüttes

Hosszabb időn keresztül folytatható elfoglaltságok, külsős szervezésben.

ELTE Néptáncegyüttes

HozzászólásSzerző: Nlete » 2014 jún. pén. 13, 11:36 pm

Általános:
Tanfolyan/szakkör neve:
ELTE Néptáncegyüttes
Rövid bemutatás:
Az ELTE Néptáncegyüttes 1957-ben alakult. A számos minősítéssel büszkélkedhető együttes legutóbb a 2011-es és a 2012-es ajkai Bakony Néptáncfesztiválon szerzett különdíjat, illetve több külföldi turné során bizonyított már. A csoport nem csak Európa legtöbb országában turnézott már, (pl: 2013 nyarán Olaszországban, korábban Franciaországban, Görögországban, Törökországban, Horvátországban, Makedóniában, Lengyelországban..stb is), de 2009-ben eljutott egészen Kínáig is.

Az együttes két csoporttal (utánpótlás és nagyegyüttes) működik, így a teljesen kezdők is elsajátíthatják a néptánc alapjait, a haladók pedig továbbképezhetik magukat. Az együttes művészeti vezetője VALACH GÁBOR, a Honvéd Táncszínház tánckarvezetője, asszisztense Baranyai Barbara.

Honlapjukon bővebb információt találhatsz: http://www.elteneptanc.hu/

valamint a facebookon: https://www.facebook.com/elteneptanc

Időpontok:
Első alkalom időpontja:
Félév elején meghírdetjük
Gyakoriság, további időpontok:
Szerda 21:00

Résztvevők:
Tervezett minimum-maximum létszám:
~
Eszközigény a résztvevőktől:
Nincs
Hely:
Lepény
Nlete
Admin
 
Hozzászólások: 16
Csatlakozott: 2014 máj. hétf. 19, 9:47 pm

Vissza: Tanfolyamok/szakkörök

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég